Cégünkről

Az IDENT NSSB Informatikai és Kereskedelmi Kft-t 1991-ben alapították a vonalkód technika ismert hazai szakemberei. A cég a kezdetek óta a Magyarországi automatikus azonosítási piac meghatározó szereplőjének számít. Alaptőkénk 33 millió forint, és a 2005 évi árbevételünk meghaladta a 600 millió forintot. Vállalatunk 20 fővel önálló telephelyen működik. Budapesten kívül Debrecenben is működik egy területi képviseletünk. Cégünk főként vonalkód technikai, RFID, és más automatikus azonosítási eszközök, rendszerek forgalmazásával, telepítésével, szoftverfejlesztéssel, szervizszolgáltatással és az üzemeltetéshez szükséges kellékanyagok biztosításával foglalkozik. Jelentős tapasztalattal rendelkezünk RF terminálos mobil vonalkód rendszerek fejlesztésében, és üzemeltetésében. Vállaljuk az általunk szállított vonalkód berendezések, és vonalkód rendszerek illesztését, integrációját vállalatirányítási rendszerekhez (SAP, Oracle, stb.) Referenciaként partnereink között megtalálhatók a multinacionális vállalatok, ipari parkok áruházak, benzinkutak, közintézmények. Sok partnerünkkel közvetve állunk kapcsolatban viszonteladóinkon, illetve rendszerintegrátorainkon keresztül. Cégünk 1999. decembere óta ISO 9002 minősítő tanúsítvánnyal rendelkezik. Több neves külföldi cég képviseletét látjuk el Magyarországon, forgalmazzuk, és szervizlejük termékeiket.

Partnereink